Meghalt Magyari Béla, a félegyházi űrhajós


0

Az egykori vadászrepülőt, aki Farkas Bertalan tartaléka volt a Szojuz–36 küldetésén, 68 éves korában érte a halál.

Magyari Béla 1949-ben született Kiskunfélegyházán, és már tizenévesen is az volt az egyetlen célja, hogy a repülésből éljen. 1967–1971 között a magyar, majd a szovjet repülőműszaki főiskola növendéke volt, 1972-ben lett repülőtiszt. Farkas Bertalannak együtt Pápán szolgáltak, Mig–21-eseikkel repültek. Magyari 1977-ben lett első osztályú vadászrepülő.

A Szovjetunió és a kelet-európai országok közös Interkozmosz űrkutatási programjában – amely lehetőséget adott a tagországoknak is asztronautát juttatni az űrbe egy-egy szovjet űrhajós társaságában – is ők ketten vettek részt. 1978-tól két éven át kozmonautakiképzésen vettek részt a Gagarin Űrhajóskiképző Központban.

A Szojuz–36 fedélzetén végül nem ő és szovjet társa, Vlagyimir Dzsanyibekov, hanem Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov jutott fel az űrbe 1980. május 26-án.

Lapunknak 2015-ben azt mondta, előre tudták, ki lesz közülük az első számú pilóta, ám ezt a helyzetet tudták kezelni. “Megfogadtuk Bercivel, hogy a keletnémetek példáját követjük, akiknél semmiféle felesleges rivalizálás nem volt. A programban részt vevő többi nemzet űrhajósai, a csehek vagy a lengyelek azonban aljas módszerekkel, feljelentgetésekkel próbálták elütni egymást az űrrepüléstől. Mi azonban meg akartuk mutatni, hogy jobbak vagyunk náluk. Nem rivalizáltunk, inkább egymást segítettük a felkészülésben” – mesélte büszkén az egyezségről.

Űrkutatással foglalkozó rendezvények rendszeres előadója, a a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke volt.


Like it? Share with your friends!

0

What's Your Reaction?

hate hate
0
hate
confused confused
0
confused
fail fail
0
fail
fun fun
0
fun
geeky geeky
0
geeky
love love
0
love
lol lol
0
lol
omg omg
0
omg
win win
0
win

Warning: array_key_exists() expects parameter 2 to be array, null given in /data/www/kiskunsagon.hu/wp-content/plugins/mycred/includes/mycred-functions.php on line 1407
kiskunságON

kiskunságON a térség új hírmagazinja, a komoly hírektől a bulvárig mindennel.
Close
Choose A Format
Personality quiz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia quiz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Poll
Voting to make decisions or determine opinions
Story
Formatted Text with Embeds and Visuals
List
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Open List
Submit your own item and vote up for the best submission
Ranked List
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Video
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Image
Photo or GIF
Gif
GIF format