Korszakváltás a keszthelyi MSZP-ben


0

Brunner Tibort választották az MSZP Keszthelyi Szervezetének elnökévé a szervezet keddi tisztújító taggyűlésén. Az MSZP Zala megyei Területi Szövetség alelnöke, a Zala Megyei Közgyűlés Nemzetiségi Bizottságának tagja egyetlen jelöltként pályázott a tisztségre. A szervezet alelnökévé választották Németh Szabolcsot.

Brunner Tibor, a keszthelyi MSZP elnöke

Brunner Tibor beszédében hangsúlyozta, meglátása szerint Keszthely azoké kell legyen, akik Zala megye szerte azon gondolkodnak, hogy itt tanuljanak, itt dolgozzanak és itt éljenek. Mint fogalmazott, a következő két évben e mottó; “Keszthely legyen újra a Keszthelyieké” szellemében fog tevékenykedni a keszthelyi szervezet élén, hisz fontos, hogy mindenki otthon érezhesse magát a városban, aki itt tervezi leélni életét, keszthelyiek és Zala más vidékeiről érkezők egyaránt.

Az új elnök terveiről beszélve elmondta, átlátható, kiszámíthatóságot garantáló és számon kérhető szabályok szerint szerveződő és működő, erős szervezeti kultúrával rendelkező helyi szervezetet szeretne továbbépíteni. „Elsődleges feladatunk kell legyen közelebb kerülni közösségünkhöz, az átlag keszthelyi hinni akar a helyi MSZP-ben, de ehhez vissza kell nyernünk az emberek bizalmát. Ha a következő években kemény munkát, egységet látnak a keszthelyiek a helyi MSZP-ben, illetve azt tapasztalják, hogy őket megkérdezve hozunk döntéseket, akkor esélyünk van arra, hogy az önkormányzati és parlamenti képviselőink a közösségünk határozott támogatását érezve állhassanak ki ügyeinkért”– fogalmazott Brunner Tibor. 

Brunner Tibor közösségi oldalán számolt be először a tisztújításról:

 


Like it? Share with your friends!

0

What's Your Reaction?

hate hate
0
hate
confused confused
0
confused
fail fail
0
fail
fun fun
0
fun
geeky geeky
0
geeky
love love
0
love
lol lol
0
lol
omg omg
0
omg
win win
0
win

Warning: array_key_exists() expects parameter 2 to be array, null given in /data/www/kiskunsagon.hu/wp-content/plugins/mycred/includes/mycred-functions.php on line 1407
kiskunságON

kiskunságON a térség új hírmagazinja, a komoly hírektől a bulvárig mindennel.
Close
Choose A Format
Personality quiz
Series of questions that intends to reveal something about the personality
Trivia quiz
Series of questions with right and wrong answers that intends to check knowledge
Poll
Voting to make decisions or determine opinions
Story
Formatted Text with Embeds and Visuals
List
The Classic Internet Listicles
Countdown
The Classic Internet Countdowns
Open List
Submit your own item and vote up for the best submission
Ranked List
Upvote or downvote to decide the best list item
Meme
Upload your own images to make custom memes
Video
Youtube, Vimeo or Vine Embeds
Audio
Soundcloud or Mixcloud Embeds
Image
Photo or GIF
Gif
GIF format